Második fejezet- A tópartnál

Nem siettem haza. Szeretek egyedül sétálni, ilyenkor zavartalanul gondolkodhatok. Most is épp ezt tettem. Hiába volt vége a sulinak, a meccs még nem zajlott le, és ezzel még a nyár sem kezdődött el. Annyira nem aggódtam miatta, hiszen egész évben készültünk rá. Viszont az jobban foglalkoztatott, hogy segítsek Lisanak. Talán beszélnem kellene Tommal. De mégis mit mondjak neki? Hogy jól esne Lisának, ha gyakrabban hazajárna? Mert az igazság tényleg ez volt. Talán nem mindig lehet észrevenni, pedig ezt szeretné a legjobban.

Hát igen, Tom. Ő sem valami könnyű eset. El sem hiszem, hogy végre itt van. Annyi év után újra beszélhettem vele. Az elmúlt három évben nagyon sokszor eszembe jutott. Olyan jó volt, hogy mindig számíthattam rá, akárcsak Lucas. Persze mindig katasztrófa keletkezett, ha őket együtt hagyták. Gyerekként is mindig valami rosszban törték a fejüket. Ha nem éppen Mr. Wiginson kocsiját csenték el, akkor a helyi szerelő, Mr. Johnson szerszámait tüntették el nyomtalanul.

Emlékszem azokra a felejthetetlen estékre a tópartnál, amikor mindannyian együtt úsztunk, grilleztünk, vagy éppen szalonnát sütöttünk. Én, Lisa, Tom, Lucas, Sam, Alisha. Mindannyian együtt.

Most, hogy jobban belegondolok, Lisának tényleg igaza van. Mindenkit itthagyott, akinek fontos volt. Miután elment, már semmi sem volt a régi. Mondhatjuk úgy is, hogy ő volt a banda lelke, az, aki összetartott minket.

Érettségi után eldöntötte, hogy Montgomeryben fog továbbtanulni. Mivel 8 óra az út oda-vissza ezért alig néhány alkalommal jött csak haza. Aztán már csak jó, ha évente meglátogatja a családját. Ezen a nyáron jöttem össze Lucasszal. Ő is abban az évben érettségizett, de mivel egyedül élt, ezért csak rész munkaidőben vállalt néhány munkát. Sam szülei jobb állást kaptak Nashvilleben, ezért ők is egyik- napról a másikra eltűntek Memphisből. Alisha szint úgy ekkor végzett. Ő itt maradt, és a kapcsolatunk a mai napig remek irányba halad.

És lám, csak emlegetni, illetve csak gondolni kellett rá. A nap sugarától nem igazán láttam egy méternél tovább, de az előttem haladó biciklis körvonalai ismerősek voltak.

- Alisha? – kérdeztem bizonytalanul, miközben kezemet a homlokomhoz emeltem, hogy felismerhetővé váljon az ismeretlen biciklis arca.

- Naná! Hát te meg mit keresel itt? A memphis-i törvények büntetik, ha az utolsó tanítási nap délutánján iskolatáskával járkálsz. – mondta, és hangosan nevetett, miközben a táskámat figyelte.

- Csak néhány papírt rendeztem el a suliban, aztán benéztem Lisához…

- Lisához?- vágott közbe- Hogy van? Egy ideje nem találkoztam vele, és időm sincs, hogy leugorjak megnézni őt. – húzta el a szája szélét.

Hát ha Alishanak van valami, ami tényleg nincs az biztos, hogy az idő. A szülei nem tudták támogatni a tanulmányait, így ő keresi meg rá a pénzt. Két állása van. Memphisben gyerekekre vigyáz, azaz besegít az óvodában, és Suothhavenben cukrászdai alkalmazott. Ám ennek ellenére, mégis nehezen tudja megkeresni a pénzt az egyetemre.

- Ő jól van. Csak most, hogy Tom itt van…

- Tom?- nézett rám elkerekedett szemmel – Ez most komoly? Bár mondjuk, gondolom, holnap vagy ma este már megy vissza - mondta csalódottan.

- Épp ellenkezőleg! Egész nyáron itt marad. Sajnos volt egy kis probléma a lakásával és most egy időre visszaköltözött.

Örültem, hogy én mondhatom el neki ezt a jó hírt.

- El sem hiszem, hogy Tom itt van! Ráadásul egész nyáron! Tudod, hogy ez mit jelen? Vége az unalmas hétköznapoknak, a szürke hétvégéknek! Gondolom Lisa is nagyon örül!

Alisha nagyon örült Tom visszatérésének. Így nem akartam elszomorítani azzal, hogy most Lisa neheztel Tomra. Ezért csak ráhagytam.

- Valószínűleg. De mindenesetre rendezhetnénk egy üdvözlő partit a tópartnál.

- Ez remek ötlet! Pont, mint régen! – Alisha teljesen felpörgött a hír hallatán. – Tudod mit! Felhívom Samet, hogy jöjjön el.

- Rendben, benne vagyok, de csak ha te is jó ötletnek tartod!

- Miattam ne aggódj, ami régen volt az már elmúlt- kacsintott.

- Rendben. De nekem most mennem kell. Lucas kilencre értem jön, és még el kell készülnöm. Még összefutunk!

- Menj, készülődj, nehogy elkéss!

- Oké! Jó légy!

- Te is!

Azzal tovább folytatta az útját. Láttam, amint befordul a következő sarkon és eltűnik házak mögött.

Első fejezet- Egy régi ismerős ( folytatás)

- Igen. Tudod a lakásom leégett, és eltart egy darabig, amíg újat találok az egyetem környékén – mondta szomorúan.

- Leégett? Az meg, hogy lehet? – döbbentem meg.

S ekkor Lisa váratlanul Tomnak dobta a labdát, és szemrehányóan hozzá tette.

- A drága bátyám volt olyan okos, hogy ne figyeljen oda a gyertyákra, és amikor észbe kapott, akkor már a nappali lángokban állt.

- Ez azért nem teljesen így volt! Az egyik csoporttársam feljött hozzám, és hát hozott gyertyákat… - zavartan félre nézett – és az igaz, hogy nem figyeltünk oda.

-  Csak nem barátnőd van? – kérdeztem tőle a kíváncsiságtól felpörögve.

- Hát végül is van, vagyis… volt. – hajtotta le a fejét - a baleset után egy kicsit összevesztünk. Tudod a szokásos, hogy ki hibája volt - forgatta a szemét.

 - Oh, szegény! Majd találsz egy másik lányt, valakit, akivel nem fogsz ilyen dolgokon veszekedni. Sőt, remélhetőleg nem is lesz több ilyen eset – tettem hozzá, majd újra átöleltem, remélve, hogy ettől majd jobban érzi magát.

- Áh, nem baj! Nem érdekes – nézett rám mosolyogva, mintha ezzel a mosollyal akarta volna elűzni a rossz emlékeket.

- Ebből megtanulta, hogy legközelebb a gyertyákra fog figyelni. Tudod nagyon felelőtlen vagy, példát kelen venned rólam. - nevetett Lisa.

- Még hogy rólad?!- kérdezte Tom tágra nyílt szemekkel- Most piszkálsz?

- Áh, én sohasem!- nézett Lis angyali szemekkel – Mondd, olyannak ismersz?

- Még, hogy olyannak?- hüledezett Tom- Te vagy a megtestesült gonoszság - kacagott.

- Oh, te kis…- dühöngött Lis.

- Tom! Merre vagy? – szólalt meg bentről Mr. Wiginson - Angie, hát te is itt vagy? Nem is tudtam.

- Csak beugrottam megnézni Lisát, és akkor láttam, hogy hazajött a fia - mosolyogtam rá.

-  Hát igen, örülünk, hogy itt van, bár nem ilyen áron terveztük. – fűzte hozzá csalódottan- Fiam lemoshatnánk az autódat- fordult Tom felé.

- Az a tied? – csodálkoztam – Csak azért kérdezem, mert még nem láttam itt.

- Igen. Két éve vettem. Hát nem gyönyörű?

- De az – néztem Lisára, mintha a szemem csak ennyit mondana: Pasik! – Örültem, hogy láttalak, de most már indulnom kell. Nem sokára értem jön Lucas. Remélem, még összefutunk.

- Én is remélem. – mondta, miközben még egyszer átölelt - Szia!

Majd idepasszolta a labdát, és az apjával elindult a garázs felé.

- Megváltozott – mondtam Lisának.

- Igen. Jóképű és magasabb. Ja és persze felelőtlen. Jobban tenné, ha itt maradna.

Majd bosszúsan elvette tőlem a labdát, és folytatni akarta a dobálgatást.

- Miért vagy rá ilyen dühös? Hiszen egyetemre jár és mégsem maradhat itt az Isten háta mögött!

- Tudom!- forgatta a szemét,- de akkor sem évente egyszer kellene hazalátogatni. Hiszen itt vannak a barátai! Te, Lucas, Alisha és… én is, akinek szüksége lenne, rá még sincs vele, csak ha leég a háza, mert amúgy eszébe sem jut az ember.

Ismerem List, láttam, hogy milyen csalódott volt azért, mert a bátyját ritkán láthatta. Rajtam kívül Tom volt az egyetlen, aki támaszt adott neki, ha baj volt, vagy csak szüksége volt valakire, akinek elmondja, hogy mi nyomja a lelkét. Sajnos az édesanyjára sem támaszkodhatott, mivel ő Lisa születésekor meghalt. Azóta Mr. Wiginson vette át az anya szerepét is. Bár Lisa szívében ezt az űrt még ő sem pótolhatta.

- Figyelj, Lis! Tudom, hogy mennyire fontos neked Tom. Én azt mondom, hogy ne erőltesd, hogy maradjon. Támogasd, ne pedig te dönts helyette. És most használd ki ezt a három hónapot.  Ragadj meg minden alkalmat, hogy vele legyél. Kérlek, tedd félre ezeket a gondolatokat, vagy legalábbis próbáld meg. De ha most nem bánnod, akkor én mennék. Este találkozom Lucasszal. Tudod minden lehetőséget meg kell ragadni - rákacsintottam.

A vállára tettem a kezem és vártam, hogy válaszoljon.

- Rendben, menj! 

Elindultam, hogy felvegyem a táskát a fűből, de Lisa utánam szólt.

- Angie! Kösz!- felemelte a fejét és rám nézett. - Mindent.

Rámosolyogtam, üzenve, hogy minden rendben lesz. Majd vállamra vettem a táskámat, és elindultam a kapuajtó felé.