Első fejezet- Egy régi ismerős ( folytatás)

Öt órára végeztem mindennel, és úgy döntöttem, hazafele beugrom Lisahoz.

 Ő  a legjobb barátnőm. Általános iskola óta ismerem, és most is egy osztályba járunk. Mindig számíthatok rá, ha sírni, ha nevetni kell. Szintén benne van a kosárlabdacsapatban és eszméletlenül jól játszik. Ha ő nem lenne, nem hiszem, hogy ennyi meccset megnyertünk volna. Felnéztem rá, és sohasem irigyeltem tőle a képességeit, hiszen ilyen a legjobb barát.

Végigsétáltam a főúton, majd lassan elértem Lisa házát. A kapu elé érve láttam, hogy ismeretlen autó áll a garázsnál. Legalábbis korábban még soha nem láttam itt. De a figyelmemet mégis tompa puffanások kötötték le. Lisa az udvaron felállított pályán kosarazott. A táskámat ledobtam a fűbe majd észrevétlenül elvettem a labdát a kezéből és a palánk felé indultam, hogy bedobjam a kosárba. Ám Lisa sem volt rest és, egyből támadni akart. Későn: a labda elérte célját, a kosarat. Elégedetten fordultam hozzá.

- Ma nem vagy formában – próbáltam piszkálni.

- Csak a meccsre tartogatom az erőmet, ellenben veled - válaszolta durcásan.

- Oké, Lis, tűzszünet! De morcos vagy ma.

- Bocsi, csak izgulok – megvonta a vállát, majd tekintetét a labdára szegezte. - Elhiszed, hogy már csak egy hét van hátra?

- Ne is mondd. Örülök neki, hogy vége van a sulinak, és egy hét múlva pedig a szezonzáró meccsen is túl leszünk. Aztán végre Lucasszal lehetek.

- Ajaj, itt valaki nagyon szerelmes! – nevetett.

- Nagyon vicces – húztam el a szám szélét.

Odapasszoltam a labdát, ő pedig félpályáról dobott egy három pontos kosarat. Futottam a labda után, nem akartam annyiban hagyni, de abban a pillanatban kinyílott a ház bejárati ajtaja és egy ismerős hangot véltem felfedezni.
-Nézzenek csak oda, kit fújt ide a memphis-i szél! -( Memphis az a város ahol élünk.)

Megfordultam, és nem hittem a szememnek.

- Te jó ég! Tom!- és rohantam is, hogy átöleljem.

 Tom Lisa bátyja és Lucas legjobb barátja. Három éve nem láttam, hiszen már végzett a gimiben és egyetemre jár. Mivel Montgomeryben él, ezért ritkán jön haza, és akkor is csak a családjához. Bár sohasem értettük, hogy miért nem Nashville egyetemére ment tanulni, hiszen az sokkal közelebb van. Tom orvosnak tanul, és ez az iskola is megfelelt volna az elvárásainak. De nem hozhatok döntéseket helyette, viszont támogathatom. Hasonló szálak kötnek hozzá, mint Lisahoz. Nagyon jól megérti az embereket, akárcsak a húga - azt hiszem ez a családban maradt.

Ő sem várt sokáig azonnal a karjaiba zárt.

- Hogy te milyen csinos lettél! – nézett végig rajtam. – De még mindig ugyanolyan törpe vagy.

- Hát nem én növök úgy, mint a kerti gyom! – tettem hozzá, hogy lássa, hogy a csípős humorom az azért megmaradt.

- De felvágták a nyelvét kisasszony.! Mi újság veled? Még mindig a kosárlabda csapatot vezeted?

- Igen, de ez az év az utolsó, utána át kell adnom a vezető szerepet, hiszen valakinek le kell érettségiznie. – válaszoltam.

- Oh, ha csak ezen múlik, akkor megcsinálom én helyetted- kacagott. - És Lucas? Ő hol van?- érdeklődött.

- Most nem tudom, de este találkozom vele és megmondhatom neki, hogy itt vagy, és kerested.

- Remek! Remélem, összefutok vele a nyáron.

- A nyáron? Itt maradsz egész nyáron?- kérdeztem tőle, és nem hittem a fülemnek. Lehet, hogy az egész nyarat itt fogja tölteni, Memphisben.

Első fejezet- Egy régi ismerős

Én is, mint mindenki más, a világ legjobb nyarát vártam, amelynek minden percét pontosan megterveztem, a délig alvástól egészen az őrületes bulikig. Szükségem volt a pihenésre, hiszen egész évben keményen dolgoztam. Hát igen, ez vagyok én: Angie Wide, a kosárlabda csapat kapitánya, jövőre pedig Mitchell High School végzős diákja. Csak egy lány, aki nem akart mást, mint egy tökéletes nyarat. Ám ez mégsem így alakult.

Péntek két óra körül járt az idő, az iskolában néhány tanár kivételével már szinte senki sem volt, hiszen ma csak tízig volt tanítás.  Ennek ellenére a nyár első délutánját itt töltöttem, hiszen meg kellett néznem néhány iratot, hogy még ma le tudjam rakni az edző asztalára. Már alig vártam, hogy számomra is elkezdődjön a nyár. Eszméletlen meleg volt, de próbáltam nem figyelni rá, mihamarabb túl akartam lenni a papírrengetegen és alig vártam, hogy Lucasszal legyek. Épp rá gondoltam, amikor valaki kopogott az ajtón.

- Szabad - kíváncsi voltam, hogy ki lehet.

- Szia, Angie!- szólalt meg a látogató.

- Áh, Lucas, te vagy az! - csodálkoztam - nem mondtad, hogy jössz.

- Meg akartalak lepni - húzta széles mosolyra a száját. Mindig is jól állt neki, ha mosolygott.

- Ugye, nem baj?

- Dehogy! - viszonoztam a mosolyát. - Nemsokára készen leszek. Úgy terveztem, hogy, ha befejezem, elmegyek hozzád. Már nagyon hiányoztál.  De ha már itt vagy, meg is várhatnál. Ülj csak le mellém!- húztam magam mellé egy széket.

 Nem tétovázott sokáig azonnal leült, majd tekintetét a  papírhalomra szegezte.

- Esetleg segíthetnék- ajánlotta.

- Nem hinném. – jegyeztem meg.

- Én is tudok írni, ne aggódj!- mondta majd a kezemben lévő tollra pillantott.

- A csapattagok címét és neveit kell felírnom- mondtam, majd közelebb hajoltam hozzá és megpusziltam az arcát. - És nem hiszem, hogy ismered őket. Még néhányat megírok, és mehetünk. Ígérem, nem tart sokáig.

 - Ígéred? Akkor szavadon kell, hogy fogjalak- mosolygott.

- Meg tartom az ígéreteimet - válaszoltam duzzogva, akárcsak egy gyerek.  Bár én is tudtam, hogy nem így van, de egy lány akkor is legyen magabiztos, ha nincs igaza.

- Persze – mosolygott.

Amíg leírtam a következő játékos adatait Lucas körbenézett a szobában. Miután megtekintette a terem minden egyes pontját ismét rám nézett.

- Egyébként minek is köszönhetem ezt a váratlan látogatást?- kérdeztem.

Kissé meghökkent s zavartan pislogni kezdett, majd válaszolt kérdésemre:

- Csak látni akartalak. De ezt már mondtam.

 - Jól ismerlek, és szerintem még van valami oka annak, hogy a nyár első délutánját még itt töltöd a suliban.

- Szóval nem elég jó az az indok, hogy látni akarlak. – húzta el a száját.

- Én nem ezt mondtam. – tiltakoztam- Én csak annyit mondtam, hogy szerintem más oka is van annak, hogy te most itt vagy. Nem csupán az, hogy látni akartál.

Hangosan felnevetett.

- Milyen okos vagy! - nevetett továbbra is.

- Nem, csak jól ismerlek – mosolyogtam.

- Hát akkor tényleg jól ismersz - vallotta be.

- Na, látod. Szóval, mi a másik ok, amiért most itt vagy?

- Az igazat megvallva meg akartam kérdezni, hogy mit csinálsz ma este.      

- Nincs programom - Ha ő kérdezi, akkor biztos, hogy nincs. - Miért?

- Hát arra gondoltam - fordította el szégyenlősen a fejét - hogy lejöhetnél velem a tóparthoz, ha lenne kedved hozzá.  Reménykedve, hogy a válaszom igen lesz, rám mosolygott, és megfogta a kezem

- Szeretnék egy kicsit veled lenni. Tudod, hogy az utóbbi időben mekkora volt a felhajtás, és már régen voltunk csak kettesben. Tudom, hogy egy hét múlva lesz a szezonzáró meccs, és hogy addig még nagyon sok dolgod van, de ezt az estét, kérlek, add nekem. Hidd el, nem fogod megbánni!

- Rendben. Értem jössz? Vagy majd ott találkozzunk?

- Kilencre megfelel?

- Tökéletes- mosolyogtam.

- Örülök neki. Akkor nálad- ismételte aztán rám kacsintott, majd megpuszilta a homlokomat, és az ajtó felé indult, de egy pillanatra még visszafordult.

- Szeretlek, kicsim.

- Én is szeretlek. - mosolyogtam rá.

Majd szőke haját szeméből félre seperve, ismét széles mosolyra húzta a száját, aztán becsukta az ajtót.

Felsóhajtottam, aztán ismét munkához láttam.