2011. augusztus 16., kedd

Első fejezet- Egy régi ismerős


Én is, mint mindenki más, a világ legjobb nyarát vártam, amelynek minden percét pontosan megterveztem, a délig alvástól egészen az őrületes bulikig. Szükségem volt a pihenésre, hiszen egész évben keményen dolgoztam. Hát igen, ez vagyok én: Angie Wide, a kosárlabda csapat kapitánya, jövőre pedig Mitchell High School végzős diákja. Csak egy lány, aki nem akart mást, mint egy tökéletes nyarat. Ám ez mégsem így alakult.
Péntek két óra körül járt az idő, az iskolában néhány tanár kivételével már szinte senki sem volt, hiszen ma csak tízig volt tanítás.  Ennek ellenére a nyár első délutánját itt töltöttem, hiszen meg kellett néznem néhány iratot, hogy még ma le tudjam rakni az edző asztalára. Már alig vártam, hogy számomra is elkezdődjön a nyár. Eszméletlen meleg volt, de próbáltam nem figyelni rá, mihamarabb túl akartam lenni a papírrengetegen és alig vártam, hogy Lucasszal legyek. Épp rá gondoltam, amikor valaki kopogott az ajtón.
- Szabad - kíváncsi voltam, hogy ki lehet.
- Szia, Angie!- szólalt meg a látogató.
- Áh, Lucas, te vagy az! - csodálkoztam - nem mondtad, hogy jössz.
- Meg akartalak lepni - húzta széles mosolyra a száját. Mindig is jól állt neki, ha mosolygott.
- Ugye, nem baj?
- Dehogy! - viszonoztam a mosolyát. - Nemsokára készen leszek. Úgy terveztem, hogy, ha befejezem, elmegyek hozzád. Már nagyon hiányoztál.  De ha már itt vagy, meg is várhatnál. Ülj csak le mellém!- húztam magam mellé egy széket.
 Nem tétovázott sokáig azonnal leült, majd tekintetét a  papírhalomra szegezte.
- Esetleg segíthetnék- ajánlotta.
- Nem hinném. – jegyeztem meg.
- Én is tudok írni, ne aggódj!- mondta majd a kezemben lévő tollra pillantott.
- A csapattagok címét és neveit kell felírnom- mondtam, majd közelebb hajoltam hozzá és megpusziltam az arcát. - És nem hiszem, hogy ismered őket. Még néhányat megírok, és mehetünk. Ígérem, nem tart sokáig.
 - Ígéred? Akkor szavadon kell, hogy fogjalak- mosolygott.
- Meg tartom az ígéreteimet - válaszoltam duzzogva, akárcsak egy gyerek.  Bár én is tudtam, hogy nem így van, de egy lány akkor is legyen magabiztos, ha nincs igaza.
- Persze – mosolygott.
Amíg leírtam a következő játékos adatait Lucas körbenézett a szobában. Miután megtekintette a terem minden egyes pontját ismét rám nézett.
- Egyébként minek is köszönhetem ezt a váratlan látogatást?- kérdeztem.
Kissé meghökkent s zavartan pislogni kezdett, majd válaszolt kérdésemre:
- Csak látni akartalak. De ezt már mondtam.
 - Jól ismerlek, és szerintem még van valami oka annak, hogy a nyár első délutánját még itt töltöd a suliban.
- Szóval nem elég jó az az indok, hogy látni akarlak. – húzta el a száját.
- Én nem ezt mondtam. – tiltakoztam- Én csak annyit mondtam, hogy szerintem más oka is van annak, hogy te most itt vagy. Nem csupán az, hogy látni akartál.
Hangosan felnevetett.
- Milyen okos vagy! - nevetett továbbra is.
- Nem, csak jól ismerlek – mosolyogtam.
- Hát akkor tényleg jól ismersz - vallotta be.
- Na, látod. Szóval, mi a másik ok, amiért most itt vagy?
- Az igazat megvallva meg akartam kérdezni, hogy mit csinálsz ma este.      
- Nincs programom - Ha ő kérdezi, akkor biztos, hogy nincs. - Miért?
- Hát arra gondoltam - fordította el szégyenlősen a fejét - hogy lejöhetnél velem a tóparthoz, ha lenne kedved hozzá.  Reménykedve, hogy a válaszom igen lesz, rám mosolygott, és megfogta a kezem
- Szeretnék egy kicsit veled lenni. Tudod, hogy az utóbbi időben mekkora volt a felhajtás, és már régen voltunk csak kettesben. Tudom, hogy egy hét múlva lesz a szezonzáró meccs, és hogy addig még nagyon sok dolgod van, de ezt az estét, kérlek, add nekem. Hidd el, nem fogod megbánni!
- Rendben. Értem jössz? Vagy majd ott találkozzunk?
- Kilencre megfelel?
- Tökéletes- mosolyogtam.
- Örülök neki. Akkor nálad- ismételte aztán rám kacsintott, majd megpuszilta a homlokomat, és az ajtó felé indult, de egy pillanatra még visszafordult.
- Szeretlek, kicsim.
- Én is szeretlek. - mosolyogtam rá.
Majd szőke haját szeméből félre seperve, ismét széles mosolyra húzta a száját, aztán becsukta az ajtót.
Felsóhajtottam, aztán ismét munkához láttam.

3 megjegyzés:

  1. A helyesírásodra még mindig nem ügyelsz (vesszők, egybe- vagy különírás), a narrátor hozzáfűzéseiből is kihúznék pár részt (teljesen felesleges pl. "kíváncsi voltam, hogy ki lehet, hiszen rajtam kívül más diák nem volt az épületben").
    Lucas és Angie már nem harapják le egymás fejét, de azért igyekeznek (pl. a "válaszoltam sértődötten" túlságosan durva egy csipkelődős párbeszédhez... legfeljebb "duzzogva", mint egy kisgyerek, és máris kap egy játékos ízt az egész); szerelmeseknek egyáltalán nem tűnnek. Piszkálódnak, nem incselkednek.
    Alakul, alakul, de még mindig nem csábít a továbbolvasásra. Legalábbis engem nem.

    VálaszTörlés
  2. A helyesírásom minőségével teljesen tisztában vagyok ne aggódj. Szerencsére sikerült évről évre ebben is fejlődnöm. A történetet is igyekszem javítani, remélhetőleg a sztori végére, azért sikerülni fog :) Köszi, hogy megnézted :)

    VálaszTörlés
  3. Nem kéne sok szabályt bemagolnod amúgy. :P Csak azt, hogy tagmondatok közé vesszőt teszünk (pl. ha van egy kijelentésed és egy felszólításod, ugyanazon a mondaton belül, akkor érdemes vesszőt tenni közé: "A helyesírásom minőségével teljesen tisztában vagyok, ne aggódj."), meg hogy az igekötőt mikor írjuk egybe az igével. Egyébként teljesen fejlődőképes vagy. :)
    Ja, és nincs mit. :)

    VálaszTörlés