- Igen. Tudod a lakásom leégett, és eltart egy darabig, amíg újat találok az egyetem környékén – mondta szomorúan.
- Leégett? Az meg, hogy lehet? – döbbentem meg.
S ekkor Lisa váratlanul Tomnak dobta a labdát, és szemrehányóan hozzá tette.
- A drága bátyám volt olyan okos, hogy ne figyeljen oda a gyertyákra, és amikor észbe kapott, akkor már a nappali lángokban állt.
- Ez azért nem teljesen így volt! Az egyik csoporttársam feljött hozzám, és hát hozott gyertyákat… - zavartan félre nézett – és az igaz, hogy nem figyeltünk oda.
- Csak nem barátnőd van? – kérdeztem tőle a kíváncsiságtól felpörögve.
- Hát végül is van, vagyis… volt. – hajtotta le a fejét - a baleset után egy kicsit összevesztünk. Tudod a szokásos, hogy ki hibája volt - forgatta a szemét.
- Oh, szegény! Majd találsz egy másik lányt, valakit, akivel nem fogsz ilyen dolgokon veszekedni. Sőt, remélhetőleg nem is lesz több ilyen eset – tettem hozzá, majd újra átöleltem, remélve, hogy ettől majd jobban érzi magát.
- Áh, nem baj! Nem érdekes – nézett rám mosolyogva, mintha ezzel a mosollyal akarta volna elűzni a rossz emlékeket.
- Ebből megtanulta, hogy legközelebb a gyertyákra fog figyelni. Tudod nagyon felelőtlen vagy, példát kelen venned rólam. - nevetett Lisa.
- Még hogy rólad?!- kérdezte Tom tágra nyílt szemekkel- Most piszkálsz?
- Áh, én sohasem!- nézett Lis angyali szemekkel – Mondd, olyannak ismersz?
- Még, hogy olyannak?- hüledezett Tom- Te vagy a megtestesült gonoszság - kacagott.
- Oh, te kis…- dühöngött Lis.
- Tom! Merre vagy? – szólalt meg bentről Mr. Wiginson - Angie, hát te is itt vagy? Nem is tudtam.
- Csak beugrottam megnézni Lisát, és akkor láttam, hogy hazajött a fia - mosolyogtam rá.
- Hát igen, örülünk, hogy itt van, bár nem ilyen áron terveztük. – fűzte hozzá csalódottan- Fiam lemoshatnánk az autódat- fordult Tom felé.
- Az a tied? – csodálkoztam – Csak azért kérdezem, mert még nem láttam itt.
- Igen. Két éve vettem. Hát nem gyönyörű?
- De az – néztem Lisára, mintha a szemem csak ennyit mondana: Pasik! – Örültem, hogy láttalak, de most már indulnom kell. Nem sokára értem jön Lucas. Remélem, még összefutunk.
- Én is remélem. – mondta, miközben még egyszer átölelt - Szia!
Majd idepasszolta a labdát, és az apjával elindult a garázs felé.
- Megváltozott – mondtam Lisának.
- Igen. Jóképű és magasabb. Ja és persze felelőtlen. Jobban tenné, ha itt maradna.
Majd bosszúsan elvette tőlem a labdát, és folytatni akarta a dobálgatást.
- Miért vagy rá ilyen dühös? Hiszen egyetemre jár és mégsem maradhat itt az Isten háta mögött!
- Tudom!- forgatta a szemét,- de akkor sem évente egyszer kellene hazalátogatni. Hiszen itt vannak a barátai! Te, Lucas, Alisha és… én is, akinek szüksége lenne, rá még sincs vele, csak ha leég a háza, mert amúgy eszébe sem jut az ember.
Ismerem List, láttam, hogy milyen csalódott volt azért, mert a bátyját ritkán láthatta. Rajtam kívül Tom volt az egyetlen, aki támaszt adott neki, ha baj volt, vagy csak szüksége volt valakire, akinek elmondja, hogy mi nyomja a lelkét. Sajnos az édesanyjára sem támaszkodhatott, mivel ő Lisa születésekor meghalt. Azóta Mr. Wiginson vette át az anya szerepét is. Bár Lisa szívében ezt az űrt még ő sem pótolhatta.
- Figyelj, Lis! Tudom, hogy mennyire fontos neked Tom. Én azt mondom, hogy ne erőltesd, hogy maradjon. Támogasd, ne pedig te dönts helyette. És most használd ki ezt a három hónapot. Ragadj meg minden alkalmat, hogy vele legyél. Kérlek, tedd félre ezeket a gondolatokat, vagy legalábbis próbáld meg. De ha most nem bánnod, akkor én mennék. Este találkozom Lucasszal. Tudod minden lehetőséget meg kell ragadni - rákacsintottam.
A vállára tettem a kezem és vártam, hogy válaszoljon.
- Rendben, menj!
Elindultam, hogy felvegyem a táskát a fűből, de Lisa utánam szólt.
- Angie! Kösz!- felemelte a fejét és rám nézett. - Mindent.
Rámosolyogtam, üzenve, hogy minden rendben lesz. Majd vállamra vettem a táskámat, és elindultam a kapuajtó felé.

Humorérzéked az van. :P Csak bár ne lenne ilyen bugyuta Angie reakciója a lakás leégésére...
VálaszTörlésNa, meg miért élből a dráma a végre belőtt, egyetlen poén után...? Oké, hogy bemutatás, de azért... :/ Ha már eddig csak összeveszni tudtak a szereplőid; akkor, mikor végre rötyögni is lehet, tovább is hagyhatnád szórakozni az olvasóid.
Egyébként: helyzet- és jellemkomikum, irónia stb. - ezekre kéne rágyúrnod. Több játékot tudnál vele vinni az egyszerű elbeszélésbe. (Nekünk is, neked is élvezetesebb lenne.)
VálaszTörlés